METÓDUS

LÉLEKEMELŐ ARC ÉS TESTKEZELÉSEK, HOLISZTIKUS SMINK ÉS SMINKOKTATÁS, TELJES KÖRŰ ÉLETMÓD TANÁCSADÁS

Az Adrienne Feller filozófiáról és márkáról
A szépség nem más, mint a bennünk megteremtődött harmónia tükröződése. Mindannyian hozunk magunkkal egy lelki habitust, amihez jár egy külső köpeny. Ez a bőrünk. Nemcsak egyediségünk, de a bennünk lévő lelki és fizikai folyamatok is tükröződnek rajta. Ha életünk minden területén törekszünk az egyensúlyra, az a tekintetünket, arcunkat, bőrünket is harmonikussá és sugárzóvá varázsolja. Az, hogy mivel ápoljuk bőrünket, éppoly fontos, mint az, hogy milyen fizikai és szellemi táplálékot veszünk magunkhoz.

Ennek szellemében jöttek létre az ADRIENNE FELLER prémium natúrkozmetikumok és születtek meg a szépségterápiás kezelések. A 100%-ban természetes, magyar alapanyagokból készült kozmetikumok megalkotásában kulcsszerepe van az illóolajoknak, melyek nemcsak erős fizikai hatással rendelkeznek, hanem egy semmihez nem fogható éteri minőséggel is. Az illóolajok ezen minősége képes az ember lelkével együtt rezonálni és tereket megnyitni. Képes a belső szenvedést felszínre segíteni és feloldani, hogy a gyógyulás és a harmónia kapjon teret általa.

Az ADRIENNE FELLER az illóolajok mellett különleges jelentőséget tulajdonít az érintésnek, az érintés minőségének és módjának, mely támogatja az elengedési és gyógyulási folyamatokat, ezáltal őrizve a szépséget. Alapelve a szakmai felkészültség és a természettel való harmónia megteremtése. Kifogástalan minőség, a természet és az illóolajok erejébe vetett hit, 20 éves szakmai tapasztalat, emberközpontúság – ezek az értékek állnak az ADRIENNE FELLER termékek és kezelések mögött.

Élethelyzettől, kortól és nemtől függetlenül csak a legnemesebb, színtiszta, növényi hatóanyagokat használhatjuk bőrünk ápolására, szépítésére. Ebben nem lehet kompromisszum.

AZ ADRIENNE FELLER IGENT MOND:
• természetes alapanyagok használatára,
• a kiváló szakemberek képzésére,
• a kiváló minőségű termékekre,
• a természettel való harmonikus együttlétre,
• a hazai alapanyagok előtérbe helyezésére,
• az emberségre,

ÉS NEMET MOND:
• a kizsákmányolásra,
• az állatkísérletekre,
• a kemikáliák használatára,
• a tisztességtelen üzletre,
• a génmódosított, szintetikus alapanyagokra.

Luxusminőségű natúrkozmetika
Személyre szabott arc- és testkezelések az illóolajok, gyógynövények, aromavizek, agyagok és a termálvíz gyógyító erejével.

Az ADRIENNE FELLER kozmetikumok egyedi, luxusminőségű, természetes, bio összetevőkből álló szépségápolási termékek, melyek egy időben hatnak a bőrre és a lélekre. Ezekben a termékekben hazai gyógynövények, növényi extraktumok, prémium minőségű olajok, illóolajok és virágesszenciák találhatóak, és semmi más. A 100%-ban természetes, magyar alapanyagokból készült kozmetikumok megalkotásában kulcsszerepe van az illóolajoknak, melyek nemcsak erős fizikai hatással rendelkeznek, hanem egy semmihez nem fogható éteri minőséggel is. Az illóolajok ezen minősége képes az ember lelkével együtt rezonálni és tereket megnyitni. Az ADRIENNE FELLER termékek mögött több évtizedes szakmai tapasztalat, a minőség és az ember iránti elköteleződés áll, különleges összetételüknek köszönhetően pedig egyedülálló módon táplálják, regenerálják, fiatalítják a bőrt, támogatják a szervezet öngyógyító folyamatait és harmonizálóan hatnak a lélekre.

Az ADRIENNE FELLER termékek megalkotásánál nemcsak az volt fontos, hogy a természet kincseit felhasználó natúrkozmetikumokkal a bőr állapota javuljon, hanem a lélek megszólítása is. AZ ADRIENNE FELLER természetes kozmetikumok könnyedén beépülnek a bőrbe és a sejtekbe, és éltető erővel töltik fel azokat. Ezen felül a különböző rezgést és információt hordozó illóolajok, növényi olajok és növényi kivonatok a lelket is harmóniába hozzák, feloldják bennünk a blokkokat, feszültségeket, és így elősegítik az egész fizikai szervezet egészséges működését, amely aztán a bőrünkön is megjelenik majd.
Mivel az Ember individuum, ezért az ADRIENNE FELLER termékek és kezelési programok megalkotásánál is arra törekedtek, hogy ne csak az egyén bőrének igényeire, de a lelke rezdülésére is figyelemmel legyenek, és e szerint alakítsák ki mind kozmetikumaikat, mind a kezelések egyes folyamatait. Ez a Kreatív Kozmetika lényege.

Aromaterápia
A PANAROM által forgalmazott illóolajakat Franciaországban, Belgiumban, Kanada egyes részein és Japánban nemcsak természetgyógyászok, de kórházak is alkalmazzák terápiás célokra. A használt illóolajok szigorú nemzetközi minősítésen esnek át, így terápiás célra is igazoltan alkalmas kemotípusok.

Az érintés művészete
A terápiába beépített masszázs során többféle technika kerül alkalmazásra, meghatározott metódust, ritmust követve. A holisztikus kozmetikai kezelés nem áll meg a dekoltázsnál, a kozmetikus a test egészét ellazítja.

Holisztikus kozmetikai szemlélet, Adrienne Feller metódus
A szépségterápia más, mint a hagyományos kozmetika. A szépségterápia azon túl, hogy alaposan megvizsgálja a bőr állapotát, megfigyeli azokat az üzeneteket hordozó jeleket, melyek az arcon találhatóak, illetve felméri az általános egészségi és lelki állapotot. Mindezek figyelembe vételével egy olyan komplex kezelési protokoll állítható össze, amely nemcsak a bőrön megfigyelhető tüneteket, hanem annak fizikai és lelki eredőjét is kezeli. A természetes kozmetikumokat felhasználó szépségterápia nem tüneti kezelés, annál sokkal több: segít önmagunk jobb megismerésében, terheink feltárásában és azok feloldásában egyaránt. Ez a kezelési programunk alappillére.
Ez az ADRIENNE FELLER Metódus alapja.

Bioptron fényterápia
A polarizált fény biológiai hatása a bőrre alkalmazva serkenti a fényérzékeny intra-celluláris szerkezeteket és biomolekulákat. Ez sejten belüli láncreakciókat és úgynevezett másodlagos válaszokat idéz elő, melyek nemcsak a kezelt területre korlátozódnak, hanem kihatnak az egész szervezetre is. A BIOPTRON fényterápia serkenti és megváltoztatja a testben zajló regeneráló és helyreállító folyamatokat, valamint a test védelmi rendszerében zajló folyamatokat is. A BIOPTRON lámpa elismert orvostechnikai eszköz, amely kiválóan alkalmazható különböző bőrpanaszok esetében. Gyorsítja a sebek gyógyulását, javítja a bőr anyagcseréjét.

Holisztikus smink, tanácsadás, oktatás
A holisztikus szemlélet szerinti dekorkozmetika nemcsak a külsőségekről, az előnyök kidomborításáról és a hibák elkendőzéséről szól, hanem figyelmet fordít Lelkünk és Szellemünk harmóniájára is, megtanít meglátni önmagunkban is a csodát, emlékeztet bennünket külső és belső szépségünkre egyaránt, hogy Önmagunkkal és Környezetünkkel is Egységbe kerülhessünk. Nappali és különleges alkalmi smink készítése, menyasszonyi smink próbasminkkel, akár helyszíni kiszállással. Sminktanácsadás és egyéni oktatás magánszemélyeknek és sminkeseknek, MAC, Bobbi Brown, Estée Lauder, Panarom, Adrienne Feller minőségi termékek felhasználásával.

Használt termékek:

BIO
„Hiszem, hogy a Szépség a Test, a Lélek és a Szellem harmóniája által teremthető. Célom e Harmónia közvetítése, feltárni és láttatni a csodát.”

Horváth Csilla
Holisztikus Kozmetikus,
Adrienne Feller Professzionális Szépségterapeuta
Panarom Aromaterapeuta
Sminkmester tréner
  • Kozmetikusként az Attractive Szépség Akadémián végzett
  • Holisztikus mestere Tuba Rózsa kozmetikus, természetgyógyász, asztrológus
  • Adrienne Feller Professzionális Szépségterapeuta, munkája során Feller Adrienne különleges aromaterápiás kezeléseit alkalmazza.
  • A Panarom Aromaterapeuta Intézetben 2015-ben szerzett Aromaterapeuta oklevelet.
  • Az Estée Lauder/MAC Cosmetics trénere volt, a közép-európai régió magyar és cseh sminkeseinek képzéséért felelt (2005-2009)
  • A MAC Cosmetics számos nemzetközi Masterclass továbbképzésén vett részt
  • Tréningeket, MAC in Mode, MAC Technique előadásokat tartott
  • Divatbemutatókon, fotózásokon, filmes, színpadi és TV-s produkciókban működött közre
  • Az Estée Lauder/Bobbi Brown Cosmetics sminkmestere, menedzsere GYES mellett, majd sminkeseik külsős trénere volt
  • 2013-tól szabadúszó sminkmesterként vállal megbízásokat valamint egyéni oktatást
  • A FOTOFAVE kreatív tagja volt (2012-1015), a FASHIONFAVE online magazin szerkesztője (2014-2017)
  • Smink készítésekor is célja ARS POETICA-jának követése, azaz megtanítani a Nőket arra, hogy meglássák önmagukban is a csodát, emlékezzenek belső és külső szépségükre egyaránt
SZOLGÁLTATÁSOK

AROMATERÁPIÁS HOLISZTIKUS KOZMETIKAI ARCKEZELÉSEK

Up & up – új, face lifting hatású masszázs* (35 perc) *2016. áprilistól kérhető szolgáltatás
Expressz kényeztetés luxus anyagokkal, keringést fokozó, ránckisimító, új masszírozási technikával. Pezsdítő arckezelés a Hungarian Spring termékcsalád arcradírjával, Extra elixírjével és Szépítő olajával.
Rose de Luxe – drágaköves mandala masszázs* (35 perc)
Rózsaolajos, drágaköves vitalizáló mandala masszázs a damaszkuszi rózsa különleges szépítő erejével, valamint rózsakvarc és a hegyikristály sejtmegújító, regeneráló és tisztító hatását ötvözve.
RelaxEnne – minden bőrtípusra ajánlott, ellazító, hidratáló arckezelés (60 perc)
A bőr hidratálására, táplálására szolgáló program, harmonizálja, ellazítja az egész szervezetet. A kezelés főbb mozzanatai: ellazítás, arclemosás, peeling, harmonizáló masszázs, visszavezetés.
HarmonEnne – minden bőrtípusra ajánlott, kényeztető, tisztító arckezelés (90 perc)
Különleges, egyénre szabott kezelés, amely fényt ad a bőrnek és erőt a léleknek. A kezelés főbb mozzanatai: ellazítás, arclemosás, peeling, rövid tisztítás, vitalizáló és harmonizáló masszázs, harmonizáló maszk.
CleenEnne – tisztító kezelés problémás bőrre, de akár minden bőrtípusra is javasolt tavasszal, a megtisztulás idején (90 perc)
Tisztító program, amely a bőr mélytisztulását, gyulladáscsökkentését és regenerálását szolgálja. Tisztítja és remineralizálja a problémás bőrt, méregtelenít, segíti a természetes bőrfunkciók helyreállítását. A kezelés főbb mozzanatai: ellazítás, arclemosás, peeling, gőzölés, felpuhító masszázs, tisztítás, fertőtlenítés, regenerálás, gyulladáscsökkentés, összehúzás szérummal/géllel/maszkkal, bőrharmonizálás, nyirokmasszázs, visszavezetés.
VitalEnne – vitalizáló, ránctalanító arckezelés érett bőrre (100/120 perc tisztítás nélkül/tisztítással)
Energetizáló, vitalizáló hatású kezelés, mely fokozza a sejtlégzést, a keringést, stimulálja az új sejtek képződését. Az eredmény friss, ragyogó és üde arcbőr. A kezelés főbb mozzanatai: ellazítás, arclemosás, peeling, gőzölés, (tisztítás), regeneráló, vitalizáló hatóanyagok bőrbe masszírozása, vitalizáló maszk, regeneráló hatóanyag bőrbe simítása, vitalizáló, akkupresszúrás masszázs, visszavezetés.
Szemkontúr kezelés – az átható tekintetért. Minden bőr számára ajánlott. (30 perc)
Hűsítő, ránckisimító kezelés a fáradt szemkörnyék ápolására. Hatására kisimulnak a ráncok és elmúlik a stressz okozta szemfáradtság. A kezelés főbb mozzanatai: vitalizáló, sejtregeneráló, vitaminos hatóanyag finom bemasszírozása, regeneráló szemkontúr masszázs, regeneráló szempakolás, szem akupresszúra.
StimulEnne Rituálé – luxuskényeztetés az érett, fáradt bőr számára (120 perc)
Speciális növényi kivonatokkal kombinált különleges bőrfiatalító, bőrrugalmasító, energetizáló, relaxációs kezelés. A kezelés eredménye kisimult, gyönyörű arcbőr és felszabadult, örömmel telt lélek. A rituálé főbb mozzanatai: lábfürdő, ellazítás, arclemosás, peeling, Stimulenne extra lazító masszázs, gyógynövényes gőz alatti hatóanyag masszázs, stimuláló, regeneráló maszk, vitalizáló, sejtregeneráló, akupresszúrás masszázs, visszavezetés.
Mini lifting kezelés – intenzív hatóanyag bevitellel (50 perc)
Rendkívül intenzív hatású bőrfeszesítő kezelés, melyet akkor ajánlunk, ha csak egy órája van a szépségápoló programra, de mégis hatékony, látványos eredményre vágyik. A kezelés főbb mozzanatai: ellazítás, arclemosás, mélytisztító maszk, szérum bőrbe masszírozása, arcmasszírozás, lifting maszk, visszavezetés.
Hungarian Spring Arckezelés – érett, dehidratált bőrre (tisztítás nélkül 80/ tisztítással 100 perc)
A Hungarian Spring termékekben lévő különleges hatóanyagok élettel és energiával töltik fel a bőrt. A kezelés főbb mozzanatai: ellazítás, arclemosás, peeling, tisztító, regeneráló iszapmaszk, hatóanyag bemasszírozása, ajakmasszázs, (tisztítás), regeneráló lifting maszk, visszavezetés.
Hungarian Spring Luxus Rituálé – az érett bőr extra regenerálására (tisztítás nélkül 100/ tisztítással 120 perc)
Az egyedi rituálé mélyen ellazít, megérinti a lelket és a különleges anyagoknak köszönhetően sejtszinten is regenerálja, fiatalítja a bőrt. A kezelés ajándéka: gyönyörű, kisimult, életteli arcbőr és dekoltázs. A rituálé főbb mozzanatai: ellazító aromaterápiás lábfürdő, gerinc menti idegkilépési pontok aromaterápiás stimulálása, test ellazítása, arclemosás, peeling, tisztító, regeneráló iszapmaszk, hatóanyag bemasszírozás, ajakmasszázs, speciális mélydekoltázs masszázs, regeneráló, lifting maszk, kart és dekoltázst regeneráló masszázs, mélydekoltázs és arcmasszázs, pilleérintés, visszavezetés.
Adrienne Feller Termálvizes Megújulás – extra intenzív hatású arckezelés testbedörzsöléssel (tisztítás nélkül 100/tisztítással 120 perc)
Ez a különleges, luxus arckezelés újraéleszti a testet és a lelket, megszabadítja a bőrt a méreganyagoktól és megújítja annak szerkezetét. A Feller Adrienne által megkomponált megújulás ötvözi a már jól ismert DetoxEnne, Hungarian Spring, CleanEnne és a StimulEnne kezelések legintenzívebb hatóanyagait, így egyszerre méregtelenít, mélyen tisztít, remineralizál, regenerál, aktivizálja az anyagcsere folyamatokat, javítja a bőr struktúráját és fokozza a bőr vízmegkötő képességét. A Megújulás főbb mozzanatai: Ellazítás, testbedörzsölés méregtelenítő illóolajos keverékkel, arctisztítás, peeling, rozmaringos aromavizes gőzölés, felpuhítás, mélyrétegű tisztítás fito-esszenciával, termál mélytisztító maszk,extra nyugtató, regeneráló hatóanyag bevitele, 21 gyógynövényes maszk, stimuláló fito-esszencia és Hungarian Spring Hidratáló krém és Esszencia bemasszírozása, visszavezetés. A kezelés kiegészíthető méregtelenítő testradírozással és/vagy hosszabb detoxikáló testmasszázzsal is.
Rose de Luxe Mandala Rituálé – különleges rózsaolajos, drágaköves kényeztetés minden bőr számára (120 perc)
Különleges drágaköves kényeztetés a damaszkuszi rózsa illóolajának kivételes szépítő erejével, valamint a rózsakvarc és a hegyikristály sejtmegújító, regeneráló és tisztító hatását ötvözve. A kezelés célja ránctalanítás, mélyrétegű hidratálás és táplálás, sejtregenerálás, bőrfiatalítás, flow-hatás és luxus élmény. A Rituálé főbb mozzanatai: ellazítás, arctisztítás, peeling, intenzív hatóanyag bemasszírozása, a szemkörnyék regenerálása, regeneráló maszk, rózsás arcolajjal és tápláló krémmel bőrt élénkítő és liftingelő masszázs, drágaköves vitalizáló Mandala masszázs, extra hidratálás, visszavezetés.
Mengalír Rituálé – különleges mélyrelaxációs, áramlat élményt adó, harmonizáló aromaterápiás arcmasszázs rituálé. minden bőrtípusnak ajánlott. (90 perc)
A rituálé az időtlenség megélését, a test és lélek összehangolását adja ajándékba. Az arckezelés alatt lelki utazást élhet meg a vendég, amely csillapítja a haragot, oldja a félelmet, és esélyt ad a szervezetnek az öngyógyító folyamatok beindítására. Egyensúlyba hozza a férfi és női energiákat, segíti a befele fordulást, a rejtett tartalmak elengedését és segíti megérteni, hogy mi húzódik meg a szorongás, illetve esetleges betegségek mögött. Segít a döntéshozatalban, erősíti az empátiát. A kezelés során alkalmazott aventurin kristály gyógyhatását tekintve gyulladáscsökkentő, enyhíti a bőrallergiát, ekcémát, pszoriázist és aknét. A hegyikristály minden csakrát tisztít, harmonizál, hűsít, segíti a kommunikációt. A hangtál intenzív rezgésterápia.
Pour Homme Luxus Mini Arckezelés – ellazulás, felfrissülés férfiaknak (60 perc)
Ellazító, regeneráló, vitalizáló, energetizáló, harmonizáló arckezelés a teremtés koronáinak luxus anyagokkal. A kezelés főbb mozzanatai: ellazítás, arclemosó borogatás, peeling, mélytisztító maszk, vitalizáló masszázs, energetizáló maszk, harmonizáló masszázs, visszavezetés.
Pour Homme Luxus Rituálé – sejtszinten regeneráló luxus arckezelés férfiaknak. Belső figyelem, újjászületés. (tisztítás nélkül 100/ tisztítással 120 perc)
Különleges élmény, belső erőt felélesztő, szépítő gyógynövényekkel. A tömjén, szantál, rozmaring, gyömbér és a magyar termálvíz újjáéleszti a bőrt, a virágeszenciák és illóolajok ébresztően hatnak a lélekre. A rituáléban alkalmazott technikák ellazítják az idegeket, előhívják a belső békét, felfrissítik és sejtszinten regenerálják a bőrt. Minden bőrtípus számára. A rituálé főbb mozzanatai: ellazítás, Aromazen testbedörzsölés/hátmasszírozás, arclemosás aromavizes borogatással, peeling, mélytisztító, regeneráló maszk, vitalizáló masszírozás, energetizáló, anti aging maszk, kar és talpmasszírozás, vitalizáló, harmonizáló masszázs, pilleérintés, visszavezetés.

AROMATERÁPIÁS TESTKEZELÉSEK-TESTMASSZÁZSOK

Body Better Peeling – illóolajos, shea vajas peeling a selymes bőrért (zsályás-levendulás, palo santo–narancsos, vagy citromos-rozmaringos)
-a hát vagy a lábak vagy a karok átradírozása (10 perc)
-a teljes test átradírozása (30 perc)
Aromaterápiás hátmasszázs a háti izmok ellazítására (15/30 perc)
Aromaterápiás karmasszázs (10 perc)
Aromaterápiás talpmasszázs (20 perc)
Aromaterápiás hajkezelés, fejmasszázs (10 perc)
Aromazen – aromaterápiás testbedörzsölés (10 perc)
Aromazen – az öt elem tanára épülő aromaterápiás testmasszázs (50 perc)
Személyre szabott aromaterápiás testmasszázs – például lazító-nyugtató, élénkítő- energetizáló, izomgörcsöt oldó, méregtelenítő (DetoxEnne, Cellulit), nyirok- és érrendszeri keringést serkentő, súlycsökkentést elősegítő, vagy várandós kismamának kialakított masszázs (60 / 90 perc)
ImmunEnne – a szervezet immunerősítését, energetizálását, méregtelenítését, regenerálását elősegítő, intenzív hatású, lávaköves kezeléssel egybekötött, hangtállal záró, különleges testmasszázs rituálé (90 perc).
Kifejezetten ajánlott immunhiány, energia hiány, betegség, kemoterápia, depresszió, levertség, skoliózis esetén. Az öngyógyító folyamatokat serkenti. Autoimmun betegségek esetén is biztonságos!

KIEGÉSZÍTŐ ESZTÉTIKAI SZOLGÁLTATÁSOK

Kíméletes szempilla – és szemöldökfestés, formázás
Szőrtelenítés – cukor, bio-, titán-dioxidos, ’selyem’ és ’zselés’ gyantával

HOLISZTIKUS SMINK, TANÁCSADÁS, OKTATÁS

Nappali és különleges alkalmi smink
Menyasszonyi smink – próbasminkkel, akár helyszíni kiszállással
Sminktanácsadás és egyéni oktatás – magánszemélyeknek és sminkeseknek

EGYÉB HOLISZTIKUS SZOLGÁLTATÁSOK

Fitoterápiás tanácsadás, természetgyógyászati állapotfelmérés
Asztrológiai tanácsadás – okleveles asztrológustól

ÁRLISTA

(2017.április 15 -től)

Aromaterápiás konzultáció – okleveles Panarom Aromaterapeutától:

Az első alkalommal a legalább 50 perces kezeléseket megelőzően ingyenes
Külön igénybevett tanácsadásként, illetve az 50 percnél rövidebb aromaterápiás szolgáltatások* esetében az első alkalommal (20-50 perc) 4 800 – 9 500,-Ft

Aromaterápiás kozmetikai arckezelés – okleveles Adrienne Feller Professzionális Szépségterapeutától:

Up & up – új, face lifting hatású masszázs* (35 perc) 6 600,-Ft
Rose de Luxe Mandala masszázs* (35 perc) 6 600,-Ft
RelaxEnne – hidratáló arckezelés (60 perc) 9 500,-Ft
HarmonEnne – bőrharmonizáló, tisztító arckezelés (90 perc) 13 800,-Ft
CleanEnne – varázslatos mélytisztító arckezelés (90 perc) 13 800,-Ft
/A hát problémás bőrének tisztítása (15 perc*-45 perc) 1 800 – 6 700,-Ft
VitalEnne – sejtregeneráló, vitalizáló arckezelés (tisztítás nélkül 100/ tisztítással 120 perc) 16 200 – 18 000,-Ft
Szemkontúr kezelés – az átható tekintetért* (30 perc) 5 900,-Ft
StimulEnne Rituálé – érett, fáradt bőr számára (120 perc) 18 000,-Ft
Mini lifting kezelés – intenzív hatóanyag bevitellel (50 perc) 13 200,-Ft
Hungarian Spring Arckezelés – érett, dehidratált bőrre(tisztítás nélkül 80/ tisztítással 100 perc) 14 400 – 16 200,-Ft
Hungarian Spring Luxus Rituálé – érett, dehidratált bőr regenerálására(tisztítás nélkül 100/ tisztítással 120 perc) 20 400 – 22 200,-Ft
Adrienne Feller Termálvizes Megújulás -extra intenzív hatású arckezelés testbedörzsöléssel (tisztítás nélkül 100/tisztítással 120 perc) 22 200 – 24 000,-Ft
Rose de Luxe Mandala Rituálé – különleges rózsaolajos, drágaköves kényeztetés minden bőr számára (120 perc) 24 000,-Ft
Mengalír Rituálé – különleges mélyrelaxációs, áramlat élményt adó, harmonizáló,aromaterápiás arcmasszázs rituálé. Minden bőrtípusnak ajánlott.(90 perc) 14 400,-Ft
Pour Homme Luxus Mini Arckezelés – felfrissülés férfiaknak (60 perc) 13 200,-Ft
Pour Homme Luxus Rituálé – sejtszinten regeneráló luxus arckezelés férfiaknak(tisztítás nélkül 100/ tisztítással 120 perc) 20 400 – 22 200,-Ft

Aromaterápiás testkezelés-testmasszázs:

Body Better Peeling – illóolajos, shea vajas peeling a selymes bőrért (zsályás-levendulás, palo santo–narancsos, vagy citromos-rozmaringos)
– a hát vagy a lábak vagy a karok átradírozása* (10 perc) 1 800,-Ft
-a teljes test átradírozása* (30 perc) 6 000,-Ft
Aromaterápiás hátmasszázs a háti izmok ellazítására* (15/30 perc) 3 000 – 6 000,-Ft
Aromaterápiás karmasszázs* (10 perc) 1 800,-Ft
Aromaterápiás talpmasszázs* (20 perc) 4 800,-Ft
Aromaterápiás hajkezelés, fejmasszázs* (10 perc) 1 800,-Ft
Aromazen – aromaterápiás testbedörzsölés (10 perc) 2 500,-Ft
Aromazen – az öt elem tanára épülő aromaterápiás testmasszázs (50 perc) 9 600,-Ft
Személyre szabott aromaterápiás testmasszázs – például lazító-nyugtató, élénkítő- energetizáló, izomgörcsöt oldó, méregtelenítő (DetoxEnne, cellulit), nyirok- és érrendszeri keringést serkentő, súlycsökkentést elősegítő, kismama masszázs (60 / 90 perc) 11 000 – 13 200.-Ft
ImmunEnne – speciális lávaköves, immunerősítő testkezelés-testmasszázs rituálé (90 perc) 13 200.-Ft

Bioptron fényterápia, Vapozon ózonkezelés, Iontoforézises galvánterápia kezelés:

Aromaterápiás kozmetikai kezelés részeként (10 perc) ingyenes
Külön szolgáltatásként (10 perc) 1 800,-Ft

KIEGÉSZÍTŐ ESZTÉTIKAI SZOLGÁLTATÁSOK

Szempilla-szemöldök:

Szempilla festés 1 200,-Ft
Szemöldök festés 1 200,-Ft
Szemöldök formázás csipesszel vagy gyantával 1 000,-Ft
Szemöldök szett (festés és formázás) 1 900,-Ft
Teljes szempilla-szemöldök szett (szempilla festés és szemöldök szett) 2 900,-Ft

Szőrtelenítés az arcon:

Gyantázás vagy csipeszes szőrtelenítés felsőajak felett 700,-Ft
Gyantázás vagy csipeszes szőrtelenítés állon 700,-Ft
Gyantázás vagy csipeszes szőrtelenítés orcán 700,-Ft
Arcgyanta szett vagy csipeszes szőrtelenítés az arcon szett (felsőajak felett, állon, orcán) 1 800,-Ft

Szőrtelenítés a testen:

Kargyanta könyékig 1 500,-Ft
Kargyanta végig 2 000,-Ft
Hónalj gyanta 1 500,-Ft
Lábgyanta térdig 2 800,-Ft
Combgyanta 2 800,-Ft
Lábgyanta szett (Lábgyanta térdig és combgyanta) 5 200,-Ft
Bikini vonal gyanta 1 500,-Ft
Fazon gyanta 2 900,-Ft
Intim gyanta 5 500,-Ft
Gyanta hason/mellkason/háton (felület nagyságától függően) 700 – 5 500,-Ft

Smink, sminkoktatás – volt MAC/Bobbi Brown sminkmester trénertől

Nappali smink (30 perc) 7 000,-Ft
Alkalmi smink (60 perc) 12 000,-Ft
Különleges alkalmi smink (90 perc) 15 000,-Ft
Menyasszonyi smink próbasminkkel együtt (helyben készítve) 30 000,-Ft
Egyéni sminkoktatás magánszemélyeknek (120 perc) 18 000,-Ft
Egyéni sminkoktatás sminkeseknek hozott modellen (150 perc) 24 000,-Ft

Helyszínre kiszálláskor a smink és az oktatás ára megállapodás tárgyát képezi!

KAPCSOLAT

Horváth Csilla
Holisztikus kozmetikus,
Adrienne Feller Professzionális Szépségterapeuta,
Panarom aromaterapeuta,
Sminkmester tréner

Bejelentkezés:
+36 30 981 5560
facebook.com/Angyalierinteskozmetika
info@angyalierinteskozmetika.hu
1123 Budapest, Kék Golyó utca 4.


KÉRJEN IDŐPONTOT!

Név:
E-mail:
Tel:
Mikor:
A szabad időpontokat válasz e-mailben küldöm!
Szolgáltatás: